Felnőttképzési szolgáltatások

print

A KIT Kft. átfogó, széleskörű ismereteket nyújtó felnőttképzési szolgáltatásaival elősegíti a képzésbe kapcsolódás folyamatát, valamint a munkaerő piaci érvényesülést minden hallgatója számára. Az alább felsorolt szolgáltatások közül képzésenként kettő ingyenesen vehető igénybe.

 

 
ELŐZETES TUDÁSSZINTFELMÉRÉS (azonosító száma:00000091)

 

Az előzetes tudásszint felmérés célja, hogy pontosan meghatározza a választott képzés tekintetében a résztvevő korábban megszerzett ismereteit, készségeit és gyakorlati tapasztalatait, valamint megmutassa, hogy melyek az egyén tudásának erős, illetve gyenge oldalai. A felméréssel lehetőség nyílik a képzést szervező számára, hogy hasonló tudásszintű résztvevőkből álló csoportokat állításon össze, melyben a résztvevők megközelítőleg egyforma ütemben tudják elsajátítani a választott szakma fortélyait.

 

 
PÁLYAORIENTÁCIÓS ÉS PÁLYAKORREKCIÓS TANÁCSADÁS

(azonosító száma: 00000092)

 

A tanácsadás során a témában felkészült szakemberek nyújtanak átfogó, a pályaválasztáshoz  illetve –módosításhoz elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismereteket a résztvevők számára. Az egyének megismerkednek a pályaválasztást befolyásoló pszichés összetevőkkel (érdeklődés és alkalmasság szerepe a pályaválasztásban, ismerkedés a pályamódosítás okaival, saját pályaválasztási elképzelések összevetése a realitással, lehetőségekkel), melyek mellett a szituációs gyakorlatok során szerzett önismeret és pályaismeret segíti őket életpályájuk, szakmai életútjuk további egyengetése során.

 

 
KÉPZÉSI SZÜKSÉGLETEK FELMÉRÉSE ÉS KÉPZÉSI TANÁCSADÁS

(azonosító száma: 00000093)

 

Az egyén számára nélkülözhetetlen, hogy ismerje azokat a képzési formákat és képzési programokat, melyek karriercéljainak eléréséhez hozzá segítik. Ezen szolgáltatásunkkal azokat a nálunk képzési igénnyel rendelkező jelentkezőket segítjük, akik még nem döntötték el, hogy milyen tanfolyamot válasszanak, illetve nem ismerik a képzési lehetőségeket, melyek közelebb vihetik őket céljaik megvalósításához. A ügyfélszolgálaton végzett tanácsadás során a tanfolyamszervező tájékozódik az egyén szakmai érdeklődési köréről, meglévő előképzettségéről, az addig betöltött munkaköreiről, a tanulással kapcsolatos motivációjáról, a képzéssel időbeosztásával kapcsolatos elképzeléseiről, szakmai és egészségügyi alkalmasságáról. Ezt követően a tanfolyamszervező ismerteti az érdeklődővel az elképzelésekhez illeszkedő képzési lehetőségeket, és segít kiválasztani számára a legmegfelelőbbet.

 

  

 

ELHELYEZKEDÉSI TANÁCSADÁS (azonosító száma: 00000094)

 

Az elhelyezkedési tanácsadással abban segítjük az egyént, hogy a képzés során elsajátított ismeretek és készségek birtokában mielőbb megtalálja a számára legmegfelelőbb munkahelyet. A személyiség- és emberismeret, az önismeret- és személyiségfejlesztés, a szakmai karrier tervezése, valamint az álláskeresési ismeretek témakörökben felkészült szakemberek irányításával sajátíthatják el a résztvevők a szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.  

 

  

 

ÁLLÁSKERESÉSI TECHNIKÁK (azonosító száma: 00000095)
Az álláskeresési technikák szolgáltatásunkkal elsősorban munkanélkülieknek nyújtunk segítséget. Szituációs gyakorlatokon keresztül sajátítják el a résztvevők azokat a kompetenciákat, melyek birtokában kivételes tárgyalási pozícióba kerülhetnek a munkaerőpiacon. A verbális és nonverbális kommunikációs jegyek megismerésének segítségével képessé válnak piacképes önéletrajz és a motivációs levél megírására, az állásinterjúkon elvárt tárgyalástechnika alkalmazására.


Kosár

A kosár üres

  

Képviseletek- Képzések

KitexOnline.jpg

 

Társaságunk postacíme:

1590 Budapest,

Pf. 230