Tájékoztató a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről

Tisztelt Látogatóink és Hallgatóink!

Intézményünk mindig kifejezett figyelmet fordított arra, hogy működésének minden területén magas színvonalú oktatással szolgálja hallgatóinak érdekeit!
A koronavírus-járvány kapcsán az oktatás mellett újabb kiemelt elvárás felénk, hogy hallgatóink egészségének védelme érdekében is minden tőlünk telhetőt megtegyünk!

Ennek első lépéseként, Magyarország Kormányának eddigi intézkedéseinek megfelelően, a KITEX szaknyelvi vizsgáztatást határozatlan időre felfüggesztettük, valamint a kontaktórás oktatás nagy részét is szüneteltetjük.
Folyamatosan dolgozunk azon, hogy mihamarabb új formában folytathassuk az oktatást, legalább azokon a területeken, amelyeken ez távoktatással, e-learning-eszközökkel megvalósítható.

Kérjük, hogy az események alakulásának és a KIT Tudásközpont intézkedéseinek követésére látogassák ezt az oldalt, mivel itt fogunk minden további tájékoztatást megadni látogatóinknak, míg hallgatóinkat a szokásos e-mailes formában is folyamatosan tájékoztatjuk a változásokról.

A jelenlegi járványügyi helyzet ismeretében a következő tájékoztatást adjuk:

  • Javasoljuk, hogy elsősorban e-mailen vagy telefonon keressenek bennünket, személyes megkeresést csak előre egyeztetett időpontban és csak kivételes esetben tudunk fogadni.
  • Szakmai könyvesboltunkat átmenetileg zárva tartjuk, az online megrendeléseket szakaszosan tudjuk teljesíteni.
    Kérjük kísérjék figyelemmel a könyvesbolt honlapját.
  • A KITEX szaknyelvi vizsga új időpontjáról az érintetteket e-mailben fogjuk értesíteni, valamint a KITEX honlapján is közzé tesszük a tájékoztatást.

Kérjük, hogy Önök is mindenben és maradéktalanul kövessék a járványügyi intézkedésekben megfogalmazott szabályokat és tanácsokat, így vigyázva magukra, így vigyázva közösen mindannyiunkra.

Bízunk benne, hogy hamarosan ismét a régi kerékvágásban haladva folytathatjuk az Önök oktatását.

Üdvözlettel:

a KIT Tudásközpont Zrt Csapata